Winkler Móni

Ha jobbá szeretnéd tenni a világot, először nézz magadba, és változtass.

Email:
winklermonibp@gmail.com

Telefon:
+36 30/435-8612

Tanítványok, kliensek visszajelzései

Mariann

A technika egy másik módszert adott a már ismertekhez képest, jól használható, szinte bárkinél, aki pici hittel is rendelkezik. Sok gyakorlással nagy csodákat lehet tenni vele. Örülök, hogy ott lehettem.

Gábor

A tanfolyam óta sok minden átértékelődött bennem. Amikor a tanfolyam volt, akkor kezdődött a munkahelyemen egy képzés, ami gyakorlatilag az ‘ipari ásás’, ami a folyamatok hatékonyságának növelését, folyamatok rendbetételét és a hibák gyökér okainak megtalálását, megoldását segíti. Úgy látszik, életem minden területe erről szól!:) Ahogy történtek a dolgok, hihetetlen volt. Sok felismerésem volt, egy magasabb perspektívából láttam az egészet. Láttam, vagy inkább éreztem, hogy az, hogy ezek így egyszerre történtek, az egy korábbi ‘terv’ megvalósulása volt, sőt tisztán láttam az elmúlt évem történéseit, hogy hogy jött egyik lépés a másik után, ami ezekre készített fel. Mindezek alapján alapvetően átértékeltem a jövőre vonatkozó terveimet. Sőt, arra is jelzést kaptam, hogy hozzá kell látnom a megvalósításukhoz. Sokat adott az életemhez hozzá a ThetaHealing, a jövő év elején szeretném elvégezni a Haladót is.

Lala

A Theta Healing tanfolyam előtt topogtam egy helyben és semerre sem jutottam. A tanfolyam elvégzése óta egyszerűen máshogy állok az emberekhez és a dolgokhoz… Más lettem én is. Nem félek képviselni önmagam és nem félek kiállni a szeretteimért. Az életben haladni kell. Nem is akarom azt az életet élni, ami volt… Brutális, hogy mennyit tud fejlődni az ember és még, hogy élete végéig hova fejlődhet… Minden, amit elterveztem, kezd teljesen összejönni! Amiket felírtam a tanfolyam elején, nemsokára minden megvalósul! Tényleg köszönöm Móni, hogy megmutattad ezt az utat!

Marika

Előbb vagy utóbb mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor egyszer csak rájövünk arra, hogy nem jó úton járunk, és elkezdjük keresni a válaszokat. Az én életemben ezt a pillanatot egy súlyos betegségnek köszönhetem. Nagyon sokat kutattam, de mindig csak másoknál, magamon kívül kerestem a válaszokat. Aztán rájöttem, hogy azok nem lehetnek az enyémek, és eljött az idő, hogy szembenézzek Önmagammal. Nekem a ThetaHealing volt az, ami segített ebben. Aki átéli, megtapasztalja, az érzi az igazát, tudja, hogy ez most valami olyan mély, és csodás, amit szavakkal leírni talán nem is lehetséges.

Tünde

Mély hála és békesség van a lelkemben, amit köszönök Móninak és minden tanfolyami résztvevőnek! Úgy érzem, hogy így együtt folyamatosan a szeretet terében lehettünk a csodálatos három napban, és ezt magunkban visszük tovább, Móni különösen fantasztikus mesteri munkájának és egymásra rezgéseink eredményeként. A Theta Healing tanfolyamon számos olyan kérdésre kaptam választ, amelyekre már régóta kerestem. Megértettem az életem történéseit és rátaláltam az új irányokra. Hálásan köszönöm!!!

Szabi

Winkler Móni azon kevesek egyike, aki valódi szeretettel képes tanítani, összetartani, terelgetni a csoportját, műsor nélkül, szívből jövő figyelemmel, türelemmel, végtelen tudással. Szeretettel ajánlom Őt, és a képzéseit.

Judit

Masszőrként dolgozom, de egy ideje foglalkoztatott, hogy elkezdjek bizonyos spirituális munkákat. Voltam több helyen emiatt…több módszert kipróbáltam, hogy rájöjjek, mi a dolgom, és hogyan kezdjek bele! Viszont egyik sem hozott olyan eredményt mint a Theta Healing! Számos tudatalatti mintámmal, hitrendszeremmel szembesültem, amit a módszernek köszönhetően sikeresen el is tudtam engedni. Azóta hatalmas előrelépés figyelhető meg az életterületeimen. Sőt, emellett bizonyos testi tüneteim is eltűntek, amikkel évek óta küzdöttem! A csípőm nagyokat szokott roppani, ha ‘el kellett indulnom’. A napokban vettem észre, hogy valami hiányzik 🙂 Nem roppan a csípőm, ha elindulok. Elvégeztem a Theta Healing alaptanfolyamot is, ami nagyon jó hangulatban telt. A többi tanulóval hamar kialakult egy bensőséges hangulat, ami az ásások alatt erősödött. A közös ebédek is összekovácsoltak minket. Móni nagyon ügyesen vezette a tanfolyamot…mindenkire külön odafigyelt…mindenki véleményét, tapasztalatát végighallgathattuk!

Edina

”Móninak és a Theta Healingnek nagyon sokat köszönhetek. Egy mesésen új világot nyitott meg előttem. A tanfolyamokon tanultakkal és a konzultációkkal elkezdett jó irányba változni az életem. Akkoriban épp egy házeladás kellős közepén voltunk. A Theta Healingnek köszönhetem, hogy sikeres vége lett. Javult az egészségem, s én magam is sokat változtam. Az első találkozáskor egyetlen lépcsőfok és pár méter megtételéhez rengeteg idő és sok segítség kellett. Zárkózott voltam, nem szerettem az emberek társaságát. Ma már a lépcső nem okoz gondot és az emberek felé is elfogadóbb, nyitottabb lettem Vidáman, nagy tervekkel nézek a további életem elé. A személyes fejlődés és maga a Theta Healing módszer egy csodálatos dolog, amit úgy hiszem, mindenkinek meg kellene tapasztalnia. Nagyon szépen köszönöm Móni!”

Brigi

„Hála a Theta Healing módszerének és Móni segítségének, lehetségessé vált imádott kiskutyám gyógyulásának támogatása, elősegítése. Ha semmi mást nem kaptam volna a thétától akkor is nagyon-nagyon boldog lennék! De azért van itt még ez-az… Az ásások segítségével sikerült megoldani egy hosszú ideje húzódó, megrekedt magánéleti kérdést, és továbblépni a valódi teljességet jelentő párkapcsolat megélése irányába. Összességében az életem könnyedebb, örömtelibb és sokszínűbb lett!”

Panka

„Amikor Mónit megismertem, munkahelyi problémákkal és magánéleti nehézségekkel küzdöttem. Az életvezetési tanácsadás segítségével sikerült megértenem az összefüggéseket, mertem lépni és változtatni, aminek köszönhetően ma egy sokkal jobb munkahelyen dolgozom, ahol immáron meg is becsülnek. A kapcsolatom rendeződött a gyermekemmel és a házasságom is megújult. Nagyon örülök, hogy akkor találkoztam Mónival, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Bátran ajánlom mindenkinek, aki változtatna, de keresi az irányokat, mert Móni segít eligazodni az élet útvesztőiben….”

Winkler Móni

 

Email:

winklermonibp@gmail.com

Telefon:

+36 30/435-8612

FB oldal:

https://www.facebook.com/thetaesgrafologia/

Facebook

Loading...